Lakoma

Elsőnek a Lakoma jön. Csak azért az első, mert valaki annak idején azt mondta, ha valaki csak egy művet akarna elolvasni Platóntól, mindenképpen ez legyen az. Miért mondta, nem tudom, de gondolom azért, mert ez tetszett neki a legjobban.

A Lakoma (eredetileg: Συμπόσιον, azaz kb. Ivászat) című művét Platón az i. e. IV. sz. elején írta, idősebb korában, 50-60 évesen, a pontos dátum nem maradt fent.

Egy vacsorán a meghívott vendégeket felszólítja az egyik vendég, az orvos Erüxímakhusz, mondjanak beszédet Erósz istenről.

Fontos tudni, Platón főhőse, de legalábbis meghatározó szereplője mindig Szókrátész, Platón tanítómestere. Amikor Platón el akar mondani valamit saját véleményként, azt mindig a műbeli Szókratész teszi. Ezért is gond a filozófiatörténet számára Szókratész eszméinek elemzése, mert mivel Szókratész soha egy egy szót nem írt le, szinte képtelenség eldönteni, hogy a Szókratészt idéző források mennyiben Szókratész gondolatai és mennyiben az őt idéző - a konkrét esetben Platón - gondolatai.

A mű alakja, mint az összes Platón-mű esetén, a párbeszéd. Platón jellemzően a valóságban is létezett szereplőket sorol fel. Ez itt is így van.

Íme a beszédek az "ivászaton".

Az arisztokrata Phaidrosz beszéde:

• Erósz a legidősebb isten,


• a szerelem a legerősebb visszatartó erő, hogy az ember ne cselekedjen olyat, amit szégyellnie kellene,


• a szerelem képes arra, hogy a leggyávább és legaljasabb embert is hőstettre sarkalja,


• erősebb az az érzelem, amit a szeretett ember érez szerelme iránt, mint a fordítottja,


• mindezért Erósz a legfontosabb, mert ő készteti leginkább az embereket  a jótettekre.

Pauszaniasz beszéde:

• Erósz valójában két isten, egy égi és egy földi,


• a földi elsősorban a testet szereti, míg az égi a lelket, a földi szerelem ideiglenes és múlandó, mert a testet megunja a szerető, míg az égi tartós, sőt örökké való, mert benne a szerető lelke egyesül a szeretett lelkével,


• minden cselekedet nem önmagában szép, hanem aszerint, hogy mi célból történik: ha a jó érdekében történik, azaz annak érdekében, hogy az ember magát jobbá tegye, akkor az szép, ellenkező esetben szégyenletes,


• a szerelem megítélése nem azonos mindenhol: Spártában pl. a szerető felé való jó viszony szépnek számít, a barbár hatás alatt álló görög államokban viszont csúnyának, ott minden erős érzelmet az elnyomó állam veszélyesnek tart, nálunk (Athénben) a szerelem mindenre bocsánatot adó erő - ha valaki a szerelmi vágya miatt elkövet valamit, dicséretet kap, míg ha ugyazokat a cselekedeteket más vágy miatt tenné, megróvásban részesül, a szerelem akár az eskü megszegése alól is mentesít.

Az orvos Erüxímakhusz beszéde:

• mindkét Erószt tiszteljük, azonban vigyáznunk kell, hogy a földi Erósz által keltett szerelem ne legyen kárunkra, az általa hozott élvezet ne befolyásoljon minket károsan,


• tehát az az Erósz a fontosabb, mely a jó dolgokat igazsággal és józansággal hozza el.

A drámaíró Arisztophanész beszéde:

• eredetileg az emberek egyszerre több nemet tartalmaztak, Zeusz aztán felvágta őket, így lettek a mai emberek, akik 4-félék: heteroszexuális férfiak, homoszexuális férfiak, heteroszexuális nők, homoszexuális nők, a szerelem oka, hogy a felvágott emberek keresik egykori felüket.

A költő Agathón beszéde:

• Erósz nem tesz igazságtalanságot, s az ilyesmit nem is tűri el.


• Erósz értelmes, az értelem lényege pedig az, hogy ura az érzelmeknek és a vágyaknak.

A filozófus Szókratész beszéde:

• a szerelem a szépség és a jó iránti vágy, a kettő tulajdonképpen ugyanaz,


• vajon a szerelem valami vagy semmi felé irányul, s mivel nyilvánvalóan valami felé, a szeretőnek vajon birtokában van-e az, amit szeret - hiszen senki se vágyik arra, ami már megvan neki, azaz Erósz is hiányában kell, hogy legyen a szerelemnek, ha egyszer arra vágyik, azaz Erósz nem szép,


• azonban abból, hogy Erósz nem szép nem következik, hogy csúnya lenne, hiszen a tudás és a nemtudás között is van köztes állapot, Erósz is köztes állapotban van az istenek és az emberek között,


• e köztes állapot oka Erósz származása, ő ugyanis Pórosz (= út, átvitt értekemben jövedelem) és Penia (= szükséglet, átvitt értelemben szegénység) gyermeke,


• senki se vágyakozik az iránt, amiről azt hiszi, hogy megvan neki, a legszörnyűbb dolog pedig az a tudatlanság, amikor valakinek nincs se szépsége, se tudása, se jósága, de azt hiszi magáról, hogy mégis mindene megvan,


• a boldogság oka az, hogy az ember birtokolja a jót, s ennek a jónak az örökös birtoklása az emberek legfőbb célja, így ez a szerelem lényege,


• ebből következően a halhatatlanság az emberek célja, ennek két útja van: az alkotás és a gyereknemzés, mindkettővel arra számítunk, nevünk örökre fent marad,


• a szépséget keresve először a szép testet nézzük, aztán a szép lelket, majd a tudás szépségét, végül eljutunk magának a szépnek a fogalmához (ideájához), minden ami szép azért szép, mert részese ennek a szépség fogalomnak.

Végül a politikus Alkibiadész beszél, de nem Erószról, hanem Szókratészt dicsőíti.

Nemigen lehet mindehhez hozzátenni bármit is: világosan kifejtett minden.

A szerelem itt mindenhol egyben szeretet is, nincs ellentét köztük, a szerelem a szépség és a jóság akarása. Az igazi szerelem viszont nem szexet jelent, a testi szerelem alsóbbrendű, sőt az igazán fejlett léleknek nincs is rá szüksége. Magam is azt hiszem, az erős szexuális vágy fiatalkorban akadály a szellem előtt. Ezt én se értettem meg fiatalkoromban.

Arról itt nem esik szó, hogy mi pontosan a jó. Szerintem a jó objektív fogalom, szerintem a természet és az ember helyes működésének való megfelelést jelenti, s ez az ismeret mindenkinek a lelkében benne van, azaz ez egyfajta felülről jövő ismeret.

Mellékes elem: az ókori Görögországban mind a homoszexualizmus, mind a pedofília teljesen természetesnek számítottak, Érdekes azonban, hogy Platón itt felszólal a pedofília ellen, egyik hősének szájába adva elmondja, hogy törvényt kellene hozni azok ellen, akik szexuális viszonyt folytatnak olyan fiúkkal, "akiknek még nincs arcszőrzetük", azaz serdületlenek, Abszolút forradalmi gondolat ez a maga korában.