Axiokhosz

Szókratészt egy hang szólította egy útja során. Kliniasz volt az társaival együtt. Kliniasz elmondja, apja, Axiokhosz élete végén van, kéri Szókratészt jöjjön el megvigasztalni őt.

Aksziokhoszt jajveszékelve találja meg. Mi ennek az viselkedésnek az oka, kérdezi őt Szókratész, hová tűnt a múltbéli dicsekvése és az erények fitogtatása? Mint egy harcos, aki kiváló volt a kiképzés során, de elesett magában a csatában. Hiszen eddig azt mondta Axiokhosz, hogy az élet csak egy szakasz, melyen túl kell jutni, most pedig ily nehezen viseli sorsát! Axiokhosz elmondja: most, hogy a pillanat elérkezett, hirtelen eltűnt minden korábbi bölcs gondolata, s csak a rettegés maradt meg benne.

Szókratész szerint ez abszurd érzés, hiszen aki meghal, azzal nem történik más, mint ami születése előtt volt vele: átmegy az egyik állapotból a másikba. Abba kell hagyni ezeket a téves gondolatokat, hiszen a lélek halhatatlan, s a test csak börtöne. A halál csak azt jelenti, hogy a lélek elválik a rossztól, haladva a jó felé.

Axiokhosz viszontválasza: ha Szókratész tényleg ilyen biztosan hisz abban, hogy az élet csak egy betegség, akkor miért folytatja életét és miért csinál bármit is. Szókratész elmondja: amióta mindezt megértette, szinte vágyik a halálra. Hiszen maga az élet az elejétől a végélig teli van szenvedésekkel. A sors a jobb embereket gyorsabban megszabadítja az élettől.

Ezek után Szókratész részletes példákat hoz az élet nehézségeire.

Axiokhosz elmondja, az élet jó dolgait sajnálja. Mire Szókratész válasza: ezek értelmetlen érzések, a rossz dolgok érzése nem mond ellent a jó dolgoktól való megfosztásnak. A megfosztást nem érezhető az által, aki nem létezik. Hogyan lehet olyasmit sajnálni, ami nem ad tudást arról, ami fájdalmat okoz?

Axiokhosz érvelése tehát alaptalan, hiszen ha a halállal megszűnnek érzései, akkor azt se fogja érezni, hogy nincsenek érzései. Viszont lelke nem fog megszűnni, azaz ez képtelenség. Egyik esetben sincs miért gyászolnia.

A halhatatlan lelket az is bizonyítja, amit az emberek tesznek életük során. Hiszen ki tenné meg azokat a nagyszerű dolgokat, pl. államok alapítását és a tudományok művelését, ha a lélek meghalna?. A halállal nem hogy nem veszítjük el a jót, hanem növeljük azt magunkban, sőt olyan gyönyöröket fogunk átélni, melyek a testünk miatt az életünk során fájdalmakkal kevertek.
Akinek az élete gonosz módon telt el, arra örök büntetés vár. Aki viszont igaz módon élt, az boldog lesz mindenképpen.

Axiokhosz végszavai: szégyelli magát korábbi félelméért, már szinte kívánja a halált. Már lenézi az életet, mivel egy jobb hely vár rá. Megbékélt magával, s várja a pillanatot.