Prótagorasz a kor neves szofistája. A mű onnan indul, érdemes-e igénybe venni Prótagorasz szolgáltatásait, aki képes az embereket megtanítani a jóra, hiszen az ő tanítása olyan a lélek számára, mint az egy orvos és egy tornatanár tudása a test számára. S mivel a lelki baj sokkal nagyobb lehet, mint a testi baj, ha rossz tanárt választunk, így alaposan át kell gondolni, mielőtt egy "lélekgyógyász" szolgáltatásait használni kezdjük.Prótagorasz elmondja ezek után miben áll tudománya: a lényeg az erény általi vezéreltség elérése az ember minden ügyében, mind magánéletében, mint a közügyekben.
Felmerül a kérdés: ez tanítható-e? Hiszen a szakmai ismeretek, pl. az orvoslás tanítható, de az erényesség nem. Prótagarosz elmondja: az emberek csak azt ítélik büntetésre méltónak, amit az ember akaratához kötnek, pl. senki se akar büntetni mást azért, ami valakinek veleszületett tulajdonsága, pl. nem büntetik a csúnyaságot, míg az erény, a jőzan ész hiányából eredő cselekedeteket az államok büntetik, ez is azt jelzi, hogy mindez tanítható. Szókratész felhoz ellenérvnek közismerten híres, közismerten erényes embereket, akik még saját gyerekeiket se voltak képesek megtanítani az erényre.
Prótagorasz egy mítosszal válaszol, mely szerint a Teremtő minden fajnak adott valamit, mellyel képes az megvédi magát, ez lehet erő, gyorsaság, bármi más, az emberi faj viszont nem külső jellemzőt kapott, hanem belsőt, ez a szégyen és az igazságosság érzete, ezek az erényesség alapjai. Ez mindenkiben benne van, de természetesen különböző mértékben, így - mint bármi másnál - van aki jobban, van aki rosszabbul ért hozzá. A mi társadalmunk ezen 2 érzetre alapszik, akiből ez hiányzik, azt vagy száműzik vagy kivégzik, mindenki másnál pedig ezen értékek oktatása hasznos, hiszen - mint ahogy pl. a fuvolázás tanításánál - aki tanul, az már mindenképpen többet fog tudni, mint aki nem is tanult. Azaz az erényesség oktatható, s nincs abban semmi ellentmondás, hogy a bölcs ember gyereke nem lesz bölcs, hiszen a fuvolaművész gyereke se lesz feltétlenül kiváló fuvolajátékos.
Szókratész megkérdezi az erény részei, az igazságosság, az ésszerűség, a bátorság, a bölcsesség, a kegyesség, stb. homogén elemek-e, azaz ugyanazt jelentik, vagy heterogének, azaz különbözőkként alkotják együtt az erényességet? Prótagorasz az utóbbit választja, kijelentve, hogy még az is megesik, hogy valaki az egyiknek teljesen híján van, míg a másikkal nagy mértékben rendelkeizk, pl. lehet valaki nagyon bátor, de igazságtalan. Azaz részek nem hasonlítanak egymásra. Dehát abból indultunk ki, hogy az erény egyik kiindító oka az igazságosság, ezek után hogyan lehetséges, hogy az erény többi eleme nem hasonlít az igazságosságra, mely szintén eleme? Prótagorasz módosítja álláspontját: bizonyos hasonlóság nyilván kell, hogy legyen az erényesség részei között, hiszen ellenkező esetben nem lehetnének ugyanazon egésznek részei, de mégis ezek a részek elsősorban különbözőek egymáshoz képest.
Szókratész meglepődik a válaszon, de elfogadkja, majd más módon kezdi újra kritikáját: a bölcsesség és az ésszerűség ugyanaz, hasonlítanak egymásra nagy mértékben, hiszen mindkettőjük alapja a tudás: az a bölcs, aki tud, s az az ésszerű, aki helyes cselekszik, márpedig a helyes cselekedet alapjs ismét a tudás. Mivel nyilvánvaló, hogy az igazságtalanság nem lehet sose ésszerű, így az derül ki, immár az erény 3 eleme is nagyon hasonlít egymásra: a bölcsesség, az ésszerűség, s az igazságosság.
Prótagorsz megjegyzi: ő ugyan személyesen nem hisz abban, hogy lehet valaki egyszerre ésszerű és igazságtalan, de a közvélemény szerint ez lehetséges. Szókratész cáfolja ezt, s bizonyítja, az igazságtalanságot tévesen gondolják egyesek ésszerűnek, ennek oka az, hogy nincs meg a szükséges tudásuk az adott cselekedet hatásainak elemzésére, a valóságban az igazságtalanság sose lehet ésszerű.
Szókratész a továbbiakban bizonyítja, a bátorság se különbözik lényegében a többi erény-résztől. hiszen a vakmerőség nem nevezhető bátorságnak, mert az esztelen dolog, márpedig hogyan is lehetne az erény olyasmi, aminek egyik része a ésszerűség, másik meg az ellentéte, az esztelenség. Prótagorasz ellenérve: van kétféle bátorság: a jó férfiasság és a rossz vakmerőség, s mi itt csak a férfiasságról kell, hogy beszéljünk, mely a jó lélek eredménye. Szókratész ezt elfogadja, majd bizonyítja: a férfiasság, mivel az a lélekjóságból eredő bátorság, nem lehet, hogy ne legyen közeli kapcsolatban a tudással, azaz nem különbözhet az erény többi részétől.
A végkövetkeztetés: az erény a tudás következménye. Aki nem erényes, az azért nem az, mert tudatlan. Minden rossz a tudatlanságból ered.
Viszont ez vicces eredményre vezet: Szókratész bizonyítja Prótagorasz eredeti álláspontját, hogy az erény tanítható, hiszen az tudás, miközben Prótagorasz meg szintén megcáfolja saját magát, hiszen arra a következtetésre jut, hogy az erény nem tudás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése