Egy kicsit lerövidítettem azokat a részeket, melyek szerintem túl részletesek a téma szempontjából.
Az első meghatározás szerint az államférfi az az ember, aki uralkodói hatalommal rendelkezik az emberi közösség nevelésében, szó szerint szaporításában. Erre úgy jutnak el a vitázók, hogy először felosztják a tudást gyakorlati és elméleti tudásra, majd ez utóbbiból kiválasztják az ítélkezés és a parancsolás tudományát. Az államférfi nem parancsokat követ, hanem parancsokat ad. Az államférfi egyfajta pásztor, aki azonban „emberek csordáját” vezeti.
Az egyik vitázó elmondja: az emberiség aranykorában az emberek még az istenek közvetlen irányítása alatt éltek, így nem nélkülöztek semmiben. Az aranykor természeti katasztrófákkal ért véget, azóta az emberek kénytelenek saját magukat irányítani, de megmaradt bennük az aranykor ideális isteni uralkodóinak eszményképe. Viszont a mai uralkodók nem isteniek, hanem sokkal jobban hasonlítanak azokhoz, akik felett uralkodnak. Azaz különbséget kell tennünk a mai kor és az aranykor között.
Különbséget kell tenni a diktátor és a király között, az előbbi erőszakkal uralkodik, míg az utóbbi uralmának alapja alattvalóinak önkéntessége. Igazi államférfi csak az, aki ért az utóbbihoz: azaz képes az emberek önkéntes akarata alapján vezetni a közösséget. Ez tehát a második meghatározás, mely korrigálja az elsőt.
Viszont nem a király az egyetlen, akire illik ez a meghatározás. El kell tehát választani ezeket egymástól. Először elválasztásra kerülnek a közvetett foglalatosságok a közvetlenektől, melyek magával az állam működtetésével foglalkoznak. Majd elválasztjuk azokat a funkciókat, melyek eszközök, azoktól, melyek a dolgok megőrzésére szolgálnak. A párhuzam: a takács munkája, amihez azonban szükségesek más kisegítő tevékenységek is. A végkövetkeztetés: a király az, aki az állam legfontosabb szerepeit látja el.
Következik az államformák elemzése.
A monarchia, az egyetlen ember uralma lehet két fajta: a közösség önkéntessége, törvényesség alapján és erőszak, törvénytelenség alapján, az előbbi a királyság, utóbbi a diktatúra (türannisz).
A kevesek uralma szintén két féle lehet. Ha erőszak, törvénytelenség az alapja, akkor ez az oligarchia. Ha pedig törvényességen és önkéntességen alapszik, az az arisztokrácia.
A demokrácia, azaz a többség uralma esetében is így van, de ott nem rendelkezünk külön névvel ennek jó és rossz formájára. Az egyikben a többség az egész közösség érdekében, önkéntes és törvényes alapon uralkodik, míg a másik ennek ellentéte.
Ez azonban félrevezető a modern értelmezés számára. A modern liberális demokrácia ugyanis platóni értelemben nem demokrácia, hanem rossz esetben oligarchia, jobb esetben arisztokrácia. Miért? Mert a demokrácia Platónnál a ma közvetlen demokráciának nevezett rendszert jelentette csak, továbbá a hatalom teljes volt, azaz a gazdasági élet felett is érvényesült. Nagyon meglepődne Platón a liberalizmuson, mely büszkén hirdeti, hogy az államnak ki kell vonulnia a gazdaságból.
Azaz 6 államforma van, aszerint oszlanak meg, hogy a hatalmat hányan gyakorolják és a hatalomgyakorlás módja törvényes, önkéntes alapú vagy törvénytelen, erőszakos alapú-e. Meg lehet-e mondani melyik az ideális? Erre nem szolgálhat támpontnak az, hogy kik gyakorolják a hatalmat és hogyan, hanem vissza kel térni az államférfiség eredeti meghatározásához.
Mi tehát a bölcs uralkodó eltérése a többi embertől? Lehet-e egy egész társadalom, egy közösség többsége bölcs? Nyilvánvalóan nem, jellemzően nagyon kevés ember képes a bölcs uralkodásra. Olyan ez, mint egy jó orvos: mindegy, hogy akaratunkkal vagy akaratunk ellenére, hogy valamiféle írott szabályok alapján vagy nélkülük gyógyít, mindaddig jó orvos, míg képes betegeit megfelelően ellátni, azok egészségét megőrizve, visszaállítva. Azaz az ideális uralkodónak se ismérve, hogy alattvalói felett azok egyetértésével, törvényesen uralkodik vagy sem.
Felmerül az ellenvetés: hogyan lehet jó egy törvénytelen uralom? A válasz: a törvényesség célja az ideális uralom biztosítása, de egy ideális uralkódónak nincs szüksége törvényekre. Olyan ez, mint a jó orvos, aki egyedi esetben nem tartja be az orvosi szabályokat, ha úgy látja, hogy az illető konkrét esetben a megszokott gyógymód nem helyes. Ugyanígy abszurdum lenne az ideális uralkodót megkötni törvényekkel, mikor esetleg ő egy adott helyzetben a vonatkozó törvényt nem látja helyesnek. A törvények ugyanis csak általános megoldások az esetek többségére, de nem mindenre.
Ez tehát az ideális államforma, mely a gyakorlatban nem létezik, hiszen nincsenek ilyen ideális és bölcs uralkodók. Minden más államforma tökéletlen, ezek célja az ideális államforma maximális utánzása. Ezek után csak arról beszélhetünk, hogy a korában felsorolt 6 tökéletlen államforma közül melyik a kisebb rossz, mert egyik se nevezhető igazán jónak. A törvények létezése tehát szükséges rossz ebben a helyzetben.
Mivel kevesen rendelkeznek az államférfiséghez szükséges tulajdonságokkal, képtelenség, hogy a többség által irányított társadalom jó legyen. Azaz a demokrácia biztosan nem jó. Az abszolút uralkodó is hiba, hiszen valószínű, hogy rossz törvényeket hozna. Ha azonban minden csak a törvények szerint történik, az se jó, hiszen - mint láttuk az ideális államforma esetében - a törvény nem képes mindenre választ adni. De ennél még rosszabb, ha a közösség vezetője a törvények ellenében lép fel.
Tehát a törvényes államformák közül a legjobb a királyság, mert ez áll a legközelebb az ideális államhoz, nála rosszabb az arisztokrácia, s legrosszabb a demokrácia. A magyarázat: ha vannak törvények, a kevesebb uralkodó jobb, mert - mint láttuk - az uralkodás tudománya kevesek adománya, így ha növeljük a hatalommal rendelkezők számát, csak lerontjuk a kevés bölcs jó hatását. A törvénytelen államformák közül viszont a legjobb a demokrácia, annál rosszabb az oligarchia, s legrosszabba a diktatúra. A magyarázat: több uralkodó kevesebb rosszra képes, mint kevesebb, a több ember általi rossz lerontja egymást, míg egy törvénytelen egyeduralkodó a legtöbb embernek képes rosszat okozni.
Az államférfi végleges meghatározása: az az ember aki kormányozza az embereket, a törvényesség alapján, figyelembe véve az államügyeket, hogy ezek egymással tökéletes harmóniában legyenek. Mik ezen harmóniának a fő elemei? A bátorság és a békesség, melyek azonban egymás ellentétei. Hiszen a békés ember fő jellemzője, hogy megelégedik saját ügyeivel, ami azonban oda vezethet, hogy ezek az emberek passzívak, amivel azonban kiprovokálják, hogy az erősek őket leigázzák. Viszont a bátorságnak is van negatív oldala: a bátrak túl harciasak, hajlamosak másokat leigázni, aminek eredménye az is lehet, hogy náluk erősebb ellenséggel szemben vesztenek, így őket is leigázzák. Mindkét eset az állam pusztulásához vezet.
Az államférfi képes az általa vezetett társadalomból, melyben az emberek egy részének fő erénye a bátorság, míg másik részének a békesség, jó államot faragni. (Az eredetiben szőni, Platón végig takácshoz hasonlítja az államférfit.)
Az államférfi eltávolítja a közösségből azokat, akik gonosz természetük folytán képtelenek önmegtartóztatásra, ennek eszköze a megfosztás a polgárjogoktól, a száműzés és a halálbüntetés. A gyávákat és a tanulásra képteleneket pedig rabszolgasorba taszítja. Mindenki más, aki képes természete folytán a jóra, tanítás útján tehető hasznos emberré.
Akinek fő erénye a bátorság azokat egyesíteni kell azokkal, akik fő erénye a békesség. A nevelés által mindenki ráébred a jó erényekre, mint tisztesség, jóság, igazságosság.
A házasságokat is úgy helyes elrendezni, hogy az egyik fél békés legyen, míg a másik bátor, így a gyerekek is harmonikusabbak lesznek. Ha nem így teszünk, akkor a bátrak egyre bátrabbak lesznek, aminek végeredménye az őrült vakmerőség, míg a békések egyre békésebbek lesznek, aminek végeredménye a tunyaság.
A közös erények összekötik a kétféle típusú embereket.
Ugyanez követendő az állami vezetők, tisztségviselők kiválasztásánál. Mindkét típusú embernek egyenlő arányban kell részt vennie az állam vezetésében: a bátrak nem eléggé elővigyázatosak, de merészek, míg a békések nem eléggé merészek, de körültekintőek, de együtt képesek helyes irányba vinni az államot.
A jó uralkodó képes a közösség minden tagjának megadni azt, ami kell, így kialakítva a lehető legjobb társadalmat, mely megfelelő mind a szabad polgároknak, mind a rabszolgáknak, mind a bátraknak, mind a békéseknek.
A téma az Államban lesz részletesebben kidolgozva, de erről majd ott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése